- Kerületi Infó
Fenyőfa elszállítás a 2. kerületben
Fontos, hogy a kihelyezett fenyőfák ne jelentsenek akadályt sem a gyalogos közlekedésben, sem a parkolásban, sem pedig az autós forgalomban.
Budapesten a karácsonyi időszak lezárultát követően a MOHU Budapest gondoskodik a kidobott fenyőfák összegyűjtéséről és elszállításáról. Vízkereszt után, vagyis január 6-ától körülbelül egy–másfél hónapon át úgynevezett „fenyőjáratok” közlekednek, ezt követően pedig a megszokott hulladékszállító járművek végzik el a karácsonyfák begyűjtését. A lakók a fákat a hulladéktárolók mellé vagy az erre a célra kijelölt gyűjtőpontokra helyezhetik el, ügyelve arra, hogy azok ne zavarják a közlekedést és ne korlátozzák a közterületek rendeltetésszerű használatát. Írja a 2. kerület honlapja
