Kategóriák

Lézeres hegkezelés

A hegek kialakulásának számos oka lehet, többek közt keletkezhetnek műtétek után vagy korábbi betegségek szövődményeiből is, de akár akne nyomai is lehetnek. Azonban az esztétikailag csúnyán gyógyuló, vagy akár funkcionális zavarokat okozó hegek a legtöbb esetben kezelhetőek, korrigálhatóak. A hegkezelésre napjainkban többféle eljárás is alkalmazható, ezek közül az egyik módszer a lézeres hegkezelés, melynek köszönhetően lehetőség van a hegek eltávolítására, elhalványítására.

A hegek típusai:

  • Atrófiás hegek
    Az atrófiás hegek kicsi, kerek behúzódások, melyek mélyebben helyezkednek el a környező bőrfelszínhez képest. Általában akkor keletkeznek, amikor valamiért megakad a gyógyulási folyamat, az új kötőszöveti rostok képződése pedig egyenetlen, például akne vagy bárányhimlő után.
  • Hipertrófiás hegek
    Fiataloknál, égési sérüléseket elszenvedetteknél, valamint sötétebb bőrszínűeknél gyakrabban fordulnak elő, rendszerint vörösek, vastagok és kiemelkednek a bőr felszínéből. Általában viszketnek vagy fájnak, de csak a seb határáig terjednek. Évekig vagy akár örökre is megmaradhatnak.
  • Keloidos hegek
    A hipertrófiás hegekhez soroljuk őket, bármilyen életkorban előfordulhatnak, de gyakoribb a fiatal vagy a sötétbőrű emberek esetében. Színük gyakran vörös vagy a környező bőr színétől sötétebb. Lényegében megegyezik a hipertrófiás hegekkel, a különbség annyi, hogy a seb eredeti határán is túlmegy.

Hogyan működik a lézeres hegkezelés?
A kezelésre többféle lézer is alkalmazható, akár kombinálva is, azonban a hatásuk jóformán megegyezik. A lézeres hegkezelés a test felületén bárhol, illetve bármilyen bőrtípuson alkalmazható, teljesen higiénikus és eredményes módszer. A hegek lézeres eltávolítása egy kíméletes eljárás, melynek során a lézerfény javítja a bőr szerkezetét. A lézer nem károsítja a környező szöveteket, csak ott hat, ahol kell, rendkívül nagy precizitással működik. A lézeres kezelés után megindul egy természetes gyógyulási folyamat, a kollagén és az elasztin termelődése által a heg helyén egészséges szövetek keletkeznek.

Milyen eredményeket érhetünk el a lézeres hegkezeléssel?
A lézerekkel történő kezelés hatására csökken, vagy esetleg teljesen megszűnik a hegek vöröses árnyalata, emellett a szintbeli egyenetlenségek is mérséklődnek. A kiemelkedő hegek laposabbá válnak, a mély hegek pedig feltöltődnek a bőr kollagénjének megújulása, valamint a vízmegkötő képességének javulása következtében. Némelyik lézeres kezelés több alkalmas kezeléssorozatból áll, ám napjainkban már létezik olyan kezelés is, melyet nem kell megismételni, nem múlik el a hatása, a sima bőrfelszín végleges marad a kezelés után.


Mikor érdemes elkezdeni a kezelést?
Az összes hegkezelésnél általános szabály, hogy minél hamarabb kezdjük el, annál gyorsabb és jobb eredményt kaphatunk, sőt, sok esetben akár teljesen el is tüntethető a heg. A legjobb akkor elkezdeni a kezelést, amikor a heg még vöröses árnyalatú, hiszen amennyiben a heg már kifehéredett, tökéletes eredményt nem lehet elérni. Azonban még ekkor is sokat javíthatunk a kezeléssel a heg állapotán, hiszen csökkenteni lehet a pigmentációs elszíneződéseket, valamint a heg kiemelkedését a bőr felszínéről.

Nemrég még megoldhatatlannak tűnő probléma volt a balesetek, műtétek, valamint aknés gyulladások által keletkezett hegek esztétikai megjelenésének javítása. Napjainkban már olyan hegkezelési technikák léteznek, melyekkel jelentősen javíthatunk a hegek állapotán, valamint sok esetben akár teljes mértékben el is tüntethetjük őket.

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • OKJ műkörömépítő tanfolyam...Leírás: Ha OKJ műkörömépítő tanfolyamot keres a 2. kerület közelében, bizalommal forduljon hozzánk, iskolánkban szeretettel várjuk a Pasarétről érkező tanulók jelentkezését is OKJ pedikűr tanfolyamunkra. Nálunk garantáltan elsajátíthatnak minden tudást diákjaink ...
  • Műanyag ablakcsere Rózsadomb,...Leírás: Műanyag ablakcserére van szüksége a 2. kerületben vagy esetleg olyan szaküzletet keres, ahol minőségi műanyag nyílászárókat forgalmaznak? Bátran jöjjön el hozzánk akár Rózsadombról is, széles választékban biztosítunk műanyag nyílászárókat az érdeklődők ré ...
  • Gázhálózat kivitelezés Pasarét,...Leírás: Sok éves szakmai tapasztalattal biztosítunk gázhálózat kivitelezést a pasaréti ügyfelek számára, de abban az esetben is bizalommal forduljon hozzánk, ha gázkészülék csere miatt keres megbízható és nagy gyakorlattal rendelkező céget a 2. kerületben. Cégünk ...
  • Futómű ellenőrzés 2. kerület,...Leírás: A 2. kerületből érkező autósokat is készséggel fogadjuk autószervizünkben, ahol többek közt futómű ellenőrzéssel, futómű javítással is rendelkezésre állunk. Bátran jöjjön el műhelyünkbe a szomszédos II. kerületből is, hiszen szervizünk munkatársai szakkép ...
  • Zsírbontás Rózsadomb,...Leírás: Rózsadombról is szeretettel várjuk az érdeklődőket szépségklinikánkon, ahol a testfogyasztás egyik leghatékonyabb módszerével, zsírbontással várjuk a tisztelt 2. kerületi pácienseket. Amennyiben úgy érzi, segítségre szorul a felesleges kilóktól való megsz ...
  • Kutyakozmetika Rózsadomb, kutya...Leírás: Kutyakozmetikám Rózsadombon várja a 2. kerületből érkező kutyusokat és gazdikat, ahol a hagyományos kutyakozmetikai szolgáltatások mellett kiemelten foglalkozom ultrahangos fogtisztítással és kutya fogkő leszedéssel. Ha kutyája fogkővel, kellemetlen szájs ...
  • Fiatalító arcmasszázs 2. kerület,...Leírás: Ha fiatalító arcmasszázsra jelentkezne be a 2. kerületben, vagy arclifting kezelésre keres kozmetikust Rózsadombon, szeretettel várom vendégeimet a II. kerületből, Rózsadombról és Pasarétről is. A fiatalító arcmasszázs és az arclifting mellett többféle ko ...
  • Kutyakozmetika 2. kerület,...Leírás: Amennyiben kutyakozmetikát keres a 2. kerület környékén, szeretettel várom a Rózsadombról érkező gazdikat és kis kedvenceiket is szalonomban, ahol karomvágást is biztosítok, de minden más kutyakozmetikai szolgáltatással is készséggel állok rendelkezésre. ...
  • Kárpitos, bútorfelújítás, bútor...Leírás: Ha a 2. kerületben vagy Pasaréten keres megbízható kárpitost, bútorfelújítást, bútor áthúzást és bútorjavítást vállalok modern, antik és bőr bútorok esetén egyaránt. Kanapé, fotel, karosszék, heverő, ülőgarnitúra, sarokgarnitúra és franciaágy kárpitozását ...
  • Csempebolt 2. kerület, padlólap...Leírás: Csempeboltunk a 2. kerülettől nem messze található, ahol padlólapok, szaniterek széles választékát találhatják a pasaréti érdeklődők. Bátran jöjjön el szaküzletünkbe a II. kerületből, amennyiben csempét, padlólapot vagy szanitert vásárolna! Az ötleteléstő ...

CookiesAccept

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Meg adataidat védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2017 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák